Levente

Mostanra már biztos megtudta mindenki, hogy megszületett a várva vár csemeténk. Íme, most eme nemes és nagyszerű esemény újra beindít(hat)ja a blogunkat. Most pedig jöjjenek a részletek.

Az elmúlt pénteken hivatalosak voltunk a dokinénihez, kötelező vizsgálat. Minden a legnagyobb rendben, azt mondta, hogy már a feje elindult be a szülőcsatornába, de december közepe előtt nem gondolja, hogy kíváncsi lesz a gyerkőc, hogy mi a pálya idekint. Említett Hédi egy kis hányingert, biztos valami nyomi kaja, előfordul. 19 órakor értünk haza, akkor már élesedett a hányinger, Hédi kiürült. Lepihenés, fél óra után újabb hányás, aztán még kétszer a semmit. Annyira legyengült, hogy irány az ügyelet. Ott kicsit belgás ügymenet, de egy két órán belül infúzió beköt és babafigyelés csatlakoztatva. A mi nőgyógyászunk is bejött, megnézte, majd hazament. Hédit felvetettem eközben a portán, mivel éjjelre bent kellett maradni, hogy az infúzió lecsöpögjön és addig is nézik az értékeket. Kispapa mehet haza, viszlát reggel. Oké, fél 1. Hazaérek, ajtó kinyit, cucc le, nehéz délután/este volt. Telefon csörög, Hédi,15 perc múlva szülünk. Én pánik, eszelős rohanás, mire beérek üres szoba. Nővérke megráz, kérdőre vonva, de kedves, ismeri a fajtámat, a beszart elsőbálozós apukát és elkísér egy helyre, ahol jelmezbe kell öltöznöm és még mindig nem nyugodtam meg, sőt (képet gondolom láttátok). Elkezdődött az érzéstelenítés, beszaladtam és Hédivel beszélgettem. Annyira legyengült, hogy szerintem nem is tudott úgy izgulni, mint én. Sajnáltam, de tényleg nem volt mit tenni. A doktornő úgy döntött, hogy mivel a babának felment a pulzusa és tartósan fent is maradt, hogy nem kockáztat és “kikapja” a picit. Mi persze nem is nagyon tudtuk, mi zajlik, amire eddig készültünk, az felejtendő, az új szitu nem ismert, kezelhetetlen, jöhetnek a profik. Kérdések apának, betegségekről, érzékenységről, stb. Cserébe gépies válaszok, amonnan pedig nyugtatás. Fogalmam sincs mennyi idő telt el ezek közben, de szerintem nem sok és már én (aki Hédi fejével voltam kettesben) láttam, amint kiemelik a várva várt kisembert. Picinek láttam nagyon. Először csak egy lábat és egy kart láttam, átvitték egy másik szobába, de végig figyeltem és követtem. Hédivel ekkor már csak kézkontakt volt, talán néha rá is néztem. Két dokinéni piszkálta a kicsit, de vártuk a sírást, ami nem jött. Én mivel láttam őket, hogy amúgy jól mulatnak, nem nagyon aggódtam (Hédihez képest). Aztán egy pár percmúlva intettek nekem és egy tized másodperc múlva ott lihegtem tovább. Kiderült, hogy volt egy kis oxigén ellátási gond, ezért a kis arcra rányomtak egy maszkot. Vittem is a hírt, hoyg ezért nem sír, de a dokinéni megmutatta, mi a helyzet, ha leveszi. Ekkor szerintem Hédi is nagyon megnyugodott. Kicsit később otthagytam a szakemberek között és én meg a fiunkkal felmentem az újszülött osztályra, ahol már elő volt készítve egy kis vacok neki. Kérdeztek dolgokat,a mira tudtam is válaszolni, egyszerű kérdések voltak, egyet kivéve. Ez volt a név, amire mondták, hogy nincs para, nem gond hogy még nincs, van még időnk dönteni. Rendben, másnap eldőlt, nem mi döntöttünk, hanem a gyerek 🙂 Tényleg. Ekkor még mindig nem voltam nyugodt, Hédi meg nem volt jól. Mikor Levit otthagytam és lementem, még Hédi foglalt volt. Egy idő múlva, feltoltuk egy lánnyal a szobába és el is aludt nem sokkal később, én meg hazajöttem.Ez 4-fél 5 körül. Levente 48 cm-rel, 2650 grammal született, 2010. november 26-án 1 óra 50 perckor. Folyt köv.